Mit jelent szuverénnek és átláthatónak lenni a 21. századi Magyarországon? Bár szükségtelennek tűnik a féligazságok kérdését felvetni, a Fidesz (a kormánypárt) e fogalmak legutóbbi értelmezése ellentmondásos.
Május 13-án éjfél előtt János Halász, a Fidesz képviselője benyújtott egy törvényjavaslatot “A közélet átláthatóságáról” cím alatt. A törvényjavaslat részletei a következőekben kerülnek megvitatásra, mivel először is szeretnék kommentálni azt a hatóságot, amely az ügyletet felügyeli, és az általa kiszabott büntetéseket: a Szuverenitásvédelmi Irodát (SPO).
A Transparency International Hungary (TIH) korábban alkotmányellenesnek és “megszorítóan a magyar Alaptörvénynek ellentmondónak” tartotta az SPO működését és rendelkezéseit. A szuverenitás régóta a Fidesz politikai agendájának középpontjában áll. Ahogyan az SPO és a TIH közötti levél fogalmazza, az Iroda “nyomozni kíván olyan szervezetek után, amelyek külföldi finanszírozást használnak arra, hogy olyan tevékenységeket végezzenek, amelyek célja a szavazók akaratának befolyásolása vagy az ilyen tevékenységek támogatása.”
Az üzenet értelmezői azonnal észlelhetik a befolyással kapcsolatos aggodalom logikai hibáját. Minden politikai kommunikáció elkerülhetetlenül befolyásolja a szavazókat egy módon vagy más módon: minden pártnak megvan a saját programja, amelyet kommunikál és fenntart a nyilvános megjelenésein keresztül. A szavazók tájékoztatva vannak ezekről a cselekedetekről. Az első félidőben a cikkben azt az aggodalmat szeretném megkérdőjelezni, amely a külföldi befolyásra irányul.
Még egy olyan ország számára is, mint Magyarország, amely kultúrájában és nyelvében elszigetelt és egyedi, a teljes önellátás gondolata téves. Benedict Anderson jelentős munkája, az Imaginált Közösségek: A nacionalizmus eredete és terjedése (1983) talán nem különösebben ismert itthon, de a nagymértékben szerzett tapasztalataim az ő írásainak megismerésében segítettek a feltételezett magyar szuverenitás kérdésének navigálásában.
Rövid áttekintésképpen tézise a nemzet mint egy elképzelt, korlátozott, szuverén közösség alapjain nyugszik. Azt írja, hogy a nemzet elképzelt, mert az állampolgárok “sosem fogják ismerni a legtöbb társuk, vagy találkozni velük… azonban mindannyian az ő közösségük képét hordozzák a fejükben.” Magyarországon ezt az ötletet tovább erősítik a szóló nemzeti konzultációk, amelyek azt állítják, hogy egyesítik az állampolgárokat több ügyben, beleértve az LGBTQ+ jogokat, az orosz-ukrán háborút és a kormányzati támogatásokat. Bár a nemzeti konzultációk eredményei kétségesek vagy torzítottak lehetnek, mégis hivatkoztak rájuk az Átláthatósági Törvény indoklásában.
Anderson elképzelt egysége kulcsszerepet játszik a politikai narratíva alakításában. ahogyan Gesztus Orbán tavaszi 15-i emlékbeszédében tükröződik, a szabadság érzése mélyen beágyazódik a magyar szellem kulturális identitásába. 1848-49 és 1956 évi felkelésekre és lázongásokra támaszkodva Orbán a kortárs problémákat – különösen a “LGBTQ-propaganda” észlelt fenyegetését – a Habsburg és szovjet megszállásokkal állítja párhuzamba. A félreértés itt szándékos. A feltételezett fenyegetés nem koordinált erőfeszítés Magyarország aláásására, hanem pusztán olyan emberek létezése, akinek identitása nem a Fidesz értékrendszere szerint formálódott.
Végül Anderson azt írja, hogy a nemzet mint közösség “mély, horizontális társaságként van elképzelve… függetlenül attól, hogy a tényleges egyenlőtlenség és kizsákmányolás milyen mértékben prevalálhat.” Ez az utolsó pont különösen szívszorító, figyelembe véve a Fidesz által tett erőfeszítéseket, hogy összejöjjenek a magyar állampolgárok nemcsak a külföldi ellenségek, hanem más állampolgárok ellen is, akik nem illeszkednek a Fidesz tradicionális, keresztény társadalmi rendjéhez. A világos paradoxon a Fidesz feltételezett nemzeti egységének inherent módon kizáró jellege, amely szigorú összhangot és megfelelést követel. Ha a Fidesz továbbra is alulreprezentálja és diszkrétálja a magyarországi LGBTQ+ közösséget, a színes bőrű embereket és a nőket, csak megerősítik azt, hogy az alapvető, lényegi magyar voltuk egy mesterséges konstrukció – egy rákényszerített külső erő, nem pedig valami inherens vagy egyetemes.
Közösségeink egyre inkább fragmentáltak és polarizáltak egymással szemben; a nemzeti szuverenitásról folytatott diskurzus kitalált külső fenyegetésekhez ragaszkodik; és a Fidesz vágya, hogy Magyarországot korlátozottá és önállósággal teljessé tegye, végső soron illúzió. Nem azt állítom, hogy a magyar nemzet önmagában fikció: bizonyos mértékig a nyelv, a szokások és a folklór által összeköttetésekben vagyunk. Azonban amikor a Fidesz elnyomni kezdi a kisebbségi csoportokat, hogy felemelje a többséget a nemzetiség és a szuverenitás zászlai alatt, eltüntetik a Magyarországon valódi sokféleséget.
A független sajtó, a média és a civil szervezetek régóta a diszkrimináció célpontjai Magyarország szuverenitását és (észlelését) egységét zavaró tényezők miatt. Most pedig a javasolt Átláthatósági Törvény valóban megsemmisítheti ezeket a szervezeteket.
Az Átláthatósági Törvényt lépésről lépésre vizsgálva szembesülünk a megfogalmazott célkitűzéseivel, indoklásával és igazolásával. A javaslat azt állítja, hogy “az ellenzéki pártok kampányait illegálisan külföldről kapott dollárok millióiból finanszírozták”. A javaslatban szereplő eredeti kifejezés, “dollármilliiók” (dollár-milliók), politikai buzzword, amely elidegeníti a Nyugatot, és nem támogatja független nyomozások. Az illegális finanszírozásról és a korrupcióról lévén szó, talán előbb a Matolcsy-ügyet szeretnék megoldani – ez a mondat önállóan is felfedi a Fidesz illúzióját a hazai ellenzéki politikáról. Péter Magyar és a TISZA párt megjelenése óta az ellenzék soha nem volt ennyire fragmentált – nem egy egységes szövetség.
A javaslat egy másik kulcsfontosságú indoka a parlamenti felelősség “biztosítása, hogy a polgárok, személyek, intézmények és szervezetek, amelyek az állam és a társadalom ügyeiben részt vesznek, döntéseket hozhassanak külföldi befolyás nélkül”. A befolyás az alapvető ragadós pont a diskurzusukban: világosan aggódnak a külföldi szervezetek zavarása miatt a magyar szavazókkal és politikai pártokkal. Mégis elmulasztják felismerni, hogy a befolyás mértéklehetősége nemcsak kényes, de minden esetben távol van az átláthatóságtól.
Továbbá figyelemre méltó, hogy egy Fidesz-képviselő beszél a külső befolyás veszélyeiről, amikor a saját propagandájuk, amely dominálja a tömegkommunikációt, félrevezető információkat terjeszt az LGBTQ+ közösségről, ellenzéki politikusokról és az ő társadalmaikról. Már eltelt egy év, mióta a 444-es Magyar Jeti feltöltötte a Dokumentumát: Hamisan Megvádoltak: Fekete Kampányok az Orbán-Rendszer Alatt, de a Fidesz propagandatechnikái nem sokat változtak. A film egyik figyelemre méltó megfigyelése a “hamisan megvádoltunk / állítottunk” visszatérő kifejezés. Ezek a folyamatos korrekciók a publikáció után azt mutatják, hogy a valódi prioritás inkább a sokk és terror, mint a pontos információ. Ez az igazi félrevezető befolyás.
A valóságban a javasolt törvény a Fidesz világképének univerzalizálásáról szól, nem pedig az átláthatóságról. Az önálló és ellenzéki média hangjai, amelyek felerősítik a marginalizált közösségeket és kihívást jelentenek a status quo-ra, elhallgattatnak és figyelmen kívül hagynak. Anderson eszméje szerint a nemzet, mint elképzelt közösség, így még inkább élesedik ezek a fejlemények fényében. A Magyarország szuverenitásának fogalma mesterséges ellenségek létrehozásával támaszkodik olyan csoportokból, amelyek ‘kívülállóknak’ vagy ‘ellenségeknek’ tekintendők.
E komplexitás elnyomása ellentmond a nemzet alapítójának, István királynak a mondásának: “Egy nyelv és egy szokás királysága gyenge és gyenge.”
Forrás: https://www.oxfordstudent.com/2025/06/02/sovereignty-and-transparency-under-viktor-orban/
