2025 májusában Magyarország lett az első európai uniós tagállam, amely hivatalosan is felmondta kötelezettségeit a Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC) szemben, egy hónappal azt követően, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta. Magyarország 2001-ben ratifikálta a római statútumot Viktor Orbán első miniszterelnöksége alatt, de soha nem ültette át a belföldi jogba. A szimbolikus kivonulás, amelyet a parlamenti szavazás 2025. május 20-án hagyott jóvá, politikai üzenetet küldött, amely messze túlmutat Budapesten. Első ránézésre Magyarország ICC-vel kapcsolatos lépése csupán Orbán egyre illiberálisabb uralmának újabb állomásának tűnik, és részét képezi a Netanjahu-kormánnyal való szorosabb szövetségnek. Azonban a motivációk és az egyéb uniós fővárosok közel csendes reakciója mélyebb törésvonalakat sejtet az európai elkötelezettségben a nemzetközi igazságosság iránt.
A politikai hangulat, amely lehetővé teszi a kilépést az ICC-ből, a város utcáin is megmutatkozik. Budapest repülőterére be- és kimenő úton elhelyezett plakátokon az uniós vezetők és az ukrán elnök képei közvetlen felhívással párosulnak: „Ne hagyjuk, hogy ők döntsenek a fejünk felett!,” bizonyítva a külső hatalmak iránti mélyen gyökerező szkepszist. Ez a szuverenitás-principiumirány, amely az ICC-re is érvényesnek tekintendő, lehetővé teszi a visszavonulás keretezését a hazai közönség számára egy ismerős lencsén keresztül.
A döntés egy EU által finanszírozott eseménnyel egybeesett Magyarország fővárosában, amely az Európai-Palesztin-Izraeli Trilaterális Párbeszéd Kezdeményezés (EPICON) része volt, és amelyet a Berlinben működő Candid Alapítvány koordinált. 2025. május 27-én megrendezett találkozón hat elismert izraeli és palesztin békeaktivistát, jogászokat, média- és civil társadalmi képviselőket, valamint vallási személyeket láttak vendégül, ugyanakkor magyar országgyűlési képviselőket, politikai tisztségviselőket és más érdekelteket is. Együtt kutatták Európa változó szerepét a Közel-Keleten 2023. október 7. után.
Az EPICON célja a politikai realitások újbóli értékelése Izraelben és Palesztinában, tér létrehozása az újrarengagement számára és cselekvő lépések azonosítása, amelyekkel az európai országok támogathatnák az igazságos megoldást, míg 2025 során az EU tagállamaiban megrendezett események tájékoztatják az európai politikát és amplifikálnák az alternatív izraeli és palesztin hangokat az európai fővárosokban.
Néhány magyar parlamenti képviselő, aki támogatta a kilépést, az ICC legitimitásának elvesztésére és a magyar nemzeti érdekek érdekében tett lépések hiányára hivatkozott. A Candid rendezvényen részt vevő egyik magyar ellenzéki képviselő őszinte megjegyzései egy régebbi fájdalmra is utalnak: a keserűségre, hogy a Nyugat nem avatkozott be a Szovjetunió 1956-os forradalmának elnyomásakor. „Akkor megtanultuk, hogy a nemzetközi jog nem véd meg minket,” magyarázta egy másik résztvevő. Ez az elhagyatottság érzése még ma is meghatározza a hozzáállásokat.
Szélesebb körű bizalmatlanság is tapasztalható a nemzetközi büntetőbíróságokkal kapcsolatban. Sok magyar úgy látja, hogy az ICC az egykori Jugoszlávia Nemzetközi Büntetőbíróságának (ICTY) folytatása, amely sokan jelen voltak, kritikák tárgyát képezve, mint hatékonytalan és politikailag szelektív intézmény. Az ICTY öröksége nemcsak Magyarországon, hanem Közép- és Kelet-Európa más részein is él, ahol a győztesek igazságának eszközeként emlékeznek rá, szelektíven alkalmazott és mint figyelmeztetés a külső igazságügyi beavatkozás ellen.
Péter Szitás, a Budapesti Dunai Intézet vezető kutatója, amely egy nemzeti-konzervatív think tank, amely szorosan együttműködik és támogatást kap a Fidesz kormánytól, elmondta, hogy Magyarország kilépését nem a felelősség elutasításaként kell értelmezni, hanem inkább szelektív végrehajtásként. „A magyar kormány azt állítja, hogy az ICC politikailag motivált testületté vált, és hangsúlyozza, hogy a büntető igazságszolgáltatás gyakorlása a államszuverenitás alapvető összetevője,” mondta az EPICON megbeszélésén. „A magyar parlament azonban soha nem ültette át a római statútumot a belföldi jogba, ami azt jelenti, hogy hiányzik a nemzeti jogi keret, amely szükséges az ICC által keresett egyének letartóztatására és kiadatására. Így Magyarország ICC-ből való kilépése nem eredményezne gyakorlati változásokat.”
Szitás a kiábrándultságra mutat rá: „Az olyan nemzetközi normák nem büntetett megsértései, mint például Jugoszlávia jogellenes bombázása [1999-ben a NATO által] vagy a hasonlóan jogellenes háború Irakban [2003-ban az Egyesült Államok által], relevánsabb példák arra, hogy miért vált sokan világszerte kiábrándulttá a nemzetközi jogban. Amíg fennáll annak lehetősége, hogy a nemzetközi bíróságok érvényesülni fognak bizonyos szereplők ellen, míg más esetekben enyhék, vagy akár paralyzed , joggal megkérdőjelezhető, hogy az utolsó céljuk valóban a jogállam fenntartása, vagy inkább bizonyos politikai érdekek szolgálata,” érvel. „Amikor a Nyugat megsértette azokat a szabályokat, amelyeket maguk állítottak fel [az 1990-es és 2000-es években], akkor lényegében jövőbeni normák megsértését kódolták a nemzetközi rendszerbe.”
Mindazonáltal Szitás árnyaltabb nézőpontot is kínál Magyarország szuverenitás-orientált külpolitikájáról, amelyért a Dunai Intézet is ismert: „El kell ismerni azt is, hogy még formális logika szempontjából is relatíve érdekelt a kisebb államoknak fenntartani a nemzetközi jog elsőbbségét és érvényességét, mivel – mivel hiányoznak a kemény erők – ezek az országok más eszközökkel nehezen érvényesítik nemzetközi érdekeiket,” tette hozzá.
A Dunán, a zsidó áldozatok emlékére állított vascipők emlékműve kísérteties. Ez egy összetett hátteret teremt a kormány jelenlegi diplomáciája számára. Budapestben ma a sok más európai városhoz képest láthatók a Netanjahu izraeli miniszterelnök által hozott túszok szabadon bocsátására felszólító plakátok. Magyarország Izrael egyik legerősebb regionális szövetségese, és következetesen bírálta az ICC állítólagos Izrael-ellenes elfogultságát. A kilépés most úgy tűnik, mint előzetes védelmi lépés, magának és szövetségeseinek.
„Közvetlenül azt követően, hogy az ICC elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu ellen, Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos meghívót küldött az izraeli miniszterelnöknek, hogy állami látogatásra érkezzen Magyarországra,” magyarázta Szitás. „Budapesti találkozójuk bizonyosan demonstratív természetű volt: két erős vezető közösen jelezte a világnak, hogy autonóm szereplők, akik nem ismerik el a nemzetközi jogi testületek joghatóságát maguk felett,” mondta. „Ezt az üzenetet megerősítette egy telefonhívás is, amely során az Egyesült Államok elnöke rövid időre csatlakozott a két miniszterelnökhöz.”
A pozíciójuk ellentmondásban állt az EPICON konferencián zajló beszélgetés hangvételével. Ott a mélyebb konfliktusok okaira és a gyógyítás szükségességére terelődött a szó. Talia Goshen, egy Tel-Avivban működő humanista rabbi, azzal kezdte, hogy diagnosztizálta, mi a „mély morális sebek”, amelyeket a társadalmak közvetlen traumák, mint a népirtás és az igazságtalanság következtében hordoznak. Ha ezeket nem gyógyítják meg, ezt a sebeket „félelemre, védekezésre és az erőszak ciklusaira” feszítik. Korunk zsidó társadalmát a „századok alatt történt száműzetés, pogromok, kizárás, antiszemitizmus és természetesen a Holokauszt” formálta, így a létezési fenyegetés érzékenységével viselik sebeiket.
A veszély, figyelmeztetett Goshen, az, amikor ezt a traumát manipulálják. „Amikor ezeket a traumákat nem találkoznak közös értékekkel, mint az igazságosság, méltóság, egyenlőség és kölcsönös felelősség, akkor manipulálhatóvá válnak a felsőbbrendűség veszélyes ‘vírusával’ – az a hit, hogy az ember fájdalmának jogossága erkölcsi kiváltságot vagy másokkal szembeni uralmat igazol.” Azt érvelt, hogy „a jelenlegi fanatikus izraeli kormány fokozza ezeket a sebeket, történelmi traumákat hívva elő politikák, mint az elnyomás, a rendszerszintű egyenlőtlenség és erőszak igazolására”, egy folyamat, amelyet „a szenvedés örökségét más népek elnyomásának indoklásává” alakít labdazz off.
A következő résztvevő felé nézve, Goshen hangsúlyozta az életük közötti egyenlőtlenséget. „Az egyenlőként érkezünk Tel-Avivba,” mondta, „de az egyikünket civil törvények, a másikunkat katonai jog sújtja.” Goshen leírt valóságát kiemelve, Mohammed Daraghma, egy veterán palesztin újságíró, éles politikai elemzést nyújtott a Goshen által leírt igazságtalanságot okozó politikáról és az izraeli és magyar vezetés közötti növekvő szövetségről.
„Hiszem, hogy a magyar elnök egyike azoknak a ‘barátoknak’, akik valójában feleslegessé teszik az ellenségeket,” tette hozzá Daraghma egy következő beszélgetésben, utalva a pusztítás következményeire. „Támogatja a telepek bővítését, a kétállami megoldás aláásását és háborús bűnöket – ezek egyike sem szolgálja Izrael érdekeit. A telepek megszüntetik a politikai megoldás lehetőségét és egy apartheidi alapú egyállami realitást teremtenek, amely végső soron ártani fog Izraelnek a jövőben.”
Az EPICON több más palesztin és izraeli gondolkodót is bemutatott, akik továbbra is hisznek az emberek közötti párbeszédben, még akkor is, ha a politikai horizontok szűkülnek. Az intézményi jogi intézményekbe vetett hit eróziója, mondják, lehetőséget is jelenthet a grassroots, transznacionális hálózatokba való újrabefektetésre. A nemzetközi igazság nem a Hágában kezdődik, hanem ott, ahol az emberek élnek. „Egy olyan régióban, ahol a jogi és politikai intézmények gyakran nem képesek igazságot vagy egyenlőséget biztosítani, mélyen hiszünk a megosztott történetek erejében a hidak építésére,” mondta Goshen a konferencia után. Az egész Európában és a Közel-Keleten a civil társadalmi szereplők kitöltik az állam bénultsága által hagyott űrt. Az EPICON-nál közös elismerés volt, hogy a helyi jogi mobilizáció és a transznacionális szolidaritás talán most olyan momentumokat nyújthat, ami az egyedüli nemzetközi szerződéseknél is hatékonyabb. Ritka lehetőség volt, ahol radikálisan eltérő tapasztalatokkal rendelkező egyének ülhettek egymás mellett és beszélgethettek arról, hogy mit jelenthet még az igazság.
Magyarország döntése sokat mond Európa saját elmozdulásáról. Az EU régóta magát a szabályokra épülő rend védelmezőjének tekinti, de válsága válasza szétesett és helyenként hésivant. Míg olyan országok, mint Írország és Norvégia a szoros ICC részvételét sürgették, mások ingadoztak. Magyarország tovább ment, amikor teljesen megszakította a kapcsolatokat.
A tény, hogy ezt nem követte sok ellenvetés más EU-tagállamoktól, beszédes. Ha a blokk nem védi az ICC-t (még szimbolikusan sem), hogyan tudja azt állítani, hogy támogatja a nemzetközi jogot? Magyarország nem egyedül áll a nemzetközi büntetőjog iránti szelektív kapcsolatával. Más államok, köztük Izrael, Oroszország és az Egyesült Államok is elutasították az ICC joghatóságát vagy aktívan ellenálltak annak vizsgálódásainak. Azonban ami miatt Magyarország lépése még vitatottabb, az az EU-tagsága. Ezen országokhoz képest Magyarország egy olyan blokk része, amely állítja, hogy betartja a nemzetközi jogi normákat.
Ez a szelektív erkölcsiség nem került el a konferencia résztvevőinek figyelmét. Ahogy Goshen megjegyezte, Európa státusza mint a ‘békét az igazság révén’ globális bajnoka az ellentmondásosság miatt megrokkant. „Ha Európa vezetni akar az igazság terén, akkor az elveit univerzálisan kell alkalmaznia – nem csupán politikai érdekek kedvéért,” sürgette.
Ebben az összefüggésben Magyarország nemzetközi bíróságokkal szembeni kihívását veszélyes rövidlátónak tartotta. „Míg az ICC megkérdőjelezhetően politizált és nem mentes a félelmektől, továbbra is az egyetlen létező nemzetközi jogi mechanizmus, amely még korlátozott kapacitással is képes foglalkozni a háborús bűnökkel. Ennek aláásása krízishelyzetekben olyan üzenetet közvetít, hogy a hatalom felülírja az igazságosságot, további büntetlenségi és szenvedési ciklusokat táplálva.”
Az ICC mögött egy másik célpont: az EU
Ez a fényben Magyarország kilépése az ICC-ből nem csupán szimbolikus, hanem stratégiai is. Szitás szerint Magyarország célja nem a nemzetközi közjog reformálása. „Inkább az, ami egy kicsit világosabb és kinyilvánított célról látszik, hogy biztosítsa, hogy az Európai Unió működése – különösen az Európai Bizottságé – megfeleljen az alapító szerződéseinek. Jelenleg ez nem így van: a Bizottság egyre inkább eltávolodik őrzői szerepétől és kormányzati funkciót vállal, ami a tagállamok érdekeivel ellentétes,” folytatta. „Mindazonáltal, az Orbán kormány, amely stabil politikai mandátumot élvez, elég erőben van ahhoz, hogy felhívja a figyelmet ezekre az anomáliákra és megfogalmazza ellenvetéseit az ilyen fejleményekkel szemben. Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy az országban kifejezett politikai törésvonalak vannak, különösen intellektuális körökben. A nemzeti és progresszív táborok közötti szakadék egyre mélyebbé válik, egyre nehezebbé téve a jelentős és konstruktív vitákat olyan kérdésekről, mint a világban betöltött szerep, a demokrácia állapota vagy a jogállamiság kérdései.”
Talán tehát a jobb kérdés az, hogy az ICC túlélheti-e Magyarország távozását, vagy Európa elkötelezettsége a nemzetközi igazságosság iránt túlélése a csendjével.
Forrás: https://www.justiceinfo.net/en/146426-why-hungary-quits-icc.html
