Giuseppe Gagliano –
Viktor Orbán Magyarországán újabb pofon éri a demokráciát. A Fidesz, a miniszterelnök politikai hadigépezte, benyújtott a parlamentbe egy törvényjavaslatot, amely már messziről autoriter szagot áraszt. A címe? “A közélet átláthatóságáról”. Egy ártalmatlan, majdnem bürokratikus cím, amely egy órabombát rejt a civil társadalom ellen. A Politico szerint ez a szöveg a szuverenitásvédelmi hivatalnak, egy disztópikus regényből kiszakadt entitásnak, hatáskört ad arra, hogy betiltson olyan szervezeteket, amelyek külföldi finanszírozást kapnak, még az Európai Unió támogatásait is, ha azokat a nemzeti szuverenitás “fenyegetésének” tartják. És ez még nem minden: behatoló vizsgálatok, dokumentumok és eszközök lefoglalása, a kapott összeg akár 25-szeresével megegyező bírságok, 15 napon belül fizetendő. Olyan dolgok, amelyek még a legpimaszabb rezsimeket is elpirítanák.
De álljunk meg egy pillanatra. Ahhoz, hogy megértsük, mi történik, vissza kell lépnünk, mert ez nem egy elszigetelt lépés. Ez csak egy újabb lépés Orbán évek óta tökéletesített stratégiájában, egy forgatókönyvben, amely populizmust, nacionalizmust és a hatalom megszállott irányítását keveri. És, mint mindig, az ördög a részletekben és a történelemben rejtőzik.
Viktor Orbán nem egy improvizátor. Ő egy számító, egy olyan politikus, aki tudta lovagolni a magyar történelem hullámain, hogy szinte megtámadhatatlan királyságot építsen magának. A 80-as években fiatal liberális volt, egy lázadó, aki szembeszállt a kommunista rezsimmel. De a berlini fal leomlása és Magyarország posztszovjet Európába való belépése átalakította azt a fiút a hatalom pragmatikus mesterévé. 2010 óta, amikor a Fidesz szuper többséget szerzett a parlamentben, Orbán darabonként kezdte lebontani a demokratikus intézményeket, anélkül, hogy nyíltan megszegte volna a törvényt, de meghajlítva azt a saját akarata szerint.
Ezt a rendszert “illiberális demokráciának” nevezte, egy oximoron, amely elrejt egy brutális igazságot: egy megválasztott kormány, amely a demokráciát használja annak fojtására. Független média? Megvásárolva vagy bezárva. Igazságszolgáltatás? Átszervezve, hogy a rezimmel legyen hűséges. Egyetemek? Kénytelenek meghajolni vagy száműzetésbe menni, mint George Soros Közép-európai Egyeteme, amelyet 2018-ban kiszorítottak Budapestről. És akkor ott vannak az NGO-k, mindig a célkeresztben, akiket külföldi hatalmak ötödik oszlopának bélyegeznek. Ez egy forgatókönyv, amely Putyin Oroszországára emlékeztet, és nem véletlen: Orbán kelet felé néz, nem csak gazdasági pragmatizmusból, hanem ideológiai affinitásból is.
Térjünk vissza a jelenbe. Ez a törvényjavaslat nem teljesen újdonság. Már 2017-ben Magyarország elfogadott egy szabályozást, amely kötelezte a külföldi finanszírozást kapó NGO-kat, hogy “külföldről támogatott szervezetként” regisztráljanak, egy olyan címke alatt, amely stigmatizáló szagot árasztott. Az Európai Unió Bírósága 2020-ban illegálisnak nyilvánította ezt, de Orbán nem adta fel. Egyszerűen csak taktikát váltott. Most, a 2023-ban létrehozott és már elnyomó eszközként bírált szuverenitásvédelmi hivatal segítségével, a kormány felemeli a tétet.
Az éjfélkor benyújtott (egy lopakodó mozdulatot sejtető időpontban) szöveg korlátozás nélküli hatalmat ad a hivatalnak. Vizsgálatot indíthat bármely szervezet ellen, még az EU-támogatásokat kapók ellen is, és “szuverenitás-fenyegetésként” bélyegezheti meg őket. De mit jelent a “szuverenitás” Orbán számára? Ez egy homályos, szándékosan rugalmas fogalom, amely magában foglalhat bárkit, aki kritizálja a kormányt: emberjogi csoportokat, környezetvédőket, független médiákat. És a szankciók? Pusztítóak. Csillagászati bírságok, lefoglalások, inkább betöréseknek tűnő vizsgálatok. Egyértelmű üzenet: vagy beálltok a sorba, vagy tönkreteszünk.
Itt jön be egy paradoxon. Magyarország az Európai Unió tagja, de Orbán kettős játékot játszik. Egyrészt milliárdos EU-támogatásokat zsebel be (miközben minden alkalommal panaszkodik Brüsszelre), másrészt nyíltan szembeszáll az európai értékekkel. Ez a törvényjavaslat egyenes provokáció: még az EU-támogatások tiltása is “külföldi finanszírozásként” példa nélküli sértés. És mégis, az EU habozik. Az elmúlt években befagyasztott néhány forrást Budapestnek a jogállamiság megsértése miatt, de Orbán mestere a kiutat találni. És amíg Brüsszel vitatkozik, a magyar civil társadalom fulladozik.
A kritikusok, ahogy a Politico és X-en megjelent bejegyzések is írják, ezt a törvényt az orosz “külföldi ügynökök” szabályozásának másolásának látják, amelyet Putyin a disszidens elhallgattatására használ. Ez nem túlzás. Magyarország az EU-n belül az autoriterizmus laboratóriumává válik, egy olyan modellé, amelyre más populista vezetők, Varsótól Rómáig, érdeklődéssel nézhetnek.
A civil társadalom ostrom alatt
Kik ennek a szorításnak az áldozatai? Először is az NGO-k. Magyarországon olyan csoportok, mint az Amnesty International, a Transparency International vagy a migránsokat és kisebbségeket segítő szervezetek évek óta a célkeresztben vannak. De az ütés szélesebb. A külföldi finanszírozás célba vétele azt jelenti, hogy megfojtják mindazt, aki mer szót emelni: a helyi kis kollektíváktól a nemzetközi támogatásokból élő független médiáig. És az irónia? Maga az EU, a demokráciáért és a jogokért nyújtott támogatásaival, kockázatot jelenthet a magyar szuverenitás “fenyegetéseként”.
X-en a reakciók vegyesen dühöt és aggodalmat tükröznek. Egy felhasználó írja: “Orbán még az EU-támogatásokat is betiltja, miközben a Bizottság nézi.” Egy másik “csúszó fasiszta rendszerről” beszél. Erős szavak, de nem helytelenek. A magyar civil társadalom a tönk szélén áll, összezúzva egy kormány és egy Európa között, amely nem képes megvédeni.
Egy pillantás a jövőre: ellenállás vagy megadás?
Mi fog most történni? Nehéz megmondani. A történelem tanítja, hogy Orbán nem blöfföl. Minden lépése kiszámított, tesztelve, hogy meddig mehet el. Ha a törvényjavaslat átmegy, és a Fidesz szuper többségével ez szinte biztos, Magyarország egy újabb lépést tesz egy egyre zárkózottabb rezsim felé. De van egy csöpp remény. A magyar civil társadalom, bár legyengült, nem halt meg. Az utóbbi években a tüntetések és mobilizációk megmutatták, hogy létezik ellenállás, még ha töredékes is.
Az Európának azonban többet kell tennie. Célzott szankciók, diplomáciai nyomás, forrásszünet: a lehetőségek megvannak, de politikai akarat kell. Különben az üzenet egyértelmű lesz: lehetsz autokrata, és maradhatsz az EU-ban, csak játssz ügyesen.
Következtetés: a szabadság ára
Viktor Orbán nem csak egy magyar probléma. Ő egy figyelmeztetés mindannyiunk számára. Az ő Magyarországa megmutatja, mi történik, ha a demokráciát belülről erodálják, darabonként, egy fáradt és kiábrándult választópolgár beleegyezésével. Ez a törvényjavaslat nem csak a civil társadalom elleni támadás: ez a szabadság ötletének elleni támadás. És amíg Budapest egy újabb elnyomásos télre készül, egy kérdés lebeg a levegőben: meddig engedhetjük meg magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk?
