Az ukrán-magyar kapcsolat a kémkedési vádak miatt a legkritikusabb pontjára ért, ami teljesen tönkreteheti a két szomszéd ország közötti diplomáciai kapcsolatokat. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) legutóbbi bejelentése, miszerint lebukott egy magyar katonai hírszerző hálózat a Kárpátalján, csak olaj volt a tűzre egy évek óta lappangó feszültségben.
Az ukrán hatóságok szerint két volt katonát tartóztattak le, akik egy magyar hírszerző tiszttel együttműködve titkosított információkat szolgáltattak a védelmi állásokról, katonai képességekről és a társadalmi hangulatról egy jelentős magyar kisebbség által lakott határvidéken. A vádlottak nemcsak taktikai adatokat, például légvédelmi ütegek helyét vagy hadseregmozgásokat adtak át, hanem elemzéseket is készítettek egy esetleges magyar “békefenntartó beavatkozás” lehetséges társadalmi reakcióiról. Ez a lehetőség, bár jelenleg pusztán hipotetikus, nyugtalanító egy nyílt háború és az európai blokk beli repedések kontextusában.
Budapest válasza azonnali és provokatív volt: ukrán diplomaták kiutasítása és “propaganda” vádjai Kijevvel szemben. A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter határozottan tagadta a vádakat, és az ukrán bejelentést politikai manővernek nevezte, amivel Ukrajna válaszol Viktor Orbán kormányának az ukrajnai fegyverszállítás és az EU-csatlakozási kérelmük támogatásának elutasítására.
Az eset túlmutat a puszta kétoldalú hírszerzési konfliktuson. A Kárpátaljai régió, amely valaha a Magyar Királyság része volt és mintegy 80 000 magyar nemzetiségűt számlál, évek óta állandó súrlódás forrása. Kijev vádolja Budapestet azzal, hogy a magyar kisebbség védelmét felhasználva revizionista politikát folytat, míg Magyarország nyelvi és kulturális korlátozásokat emel fel a saját közössége ellen.
Ez a vita már 2017-re nyúlik vissza, amikor az ukrán parlament olyan oktatási törvényt fogadott el, amely az ukránt tette meg az egyetlen oktatási nyelvvé az iskolákban, az ukrán nemzeti identitás erősítése érdekében, különösen az Eurómajdan eseményei és Krím orosz annexiója után.
Ez az identitáskonflitus hozzáadódik az alapvető politikai nézeteltérésekhez. A 2022-es orosz invázió kezdete óta Magyarország kétértelmű és gyakran disszonáns pozíciót foglalt el az EU-ban és a NATO-ban. Viktor Orbán nemcsak hogy megtagadta a fegyverszállítást Ukrajnának, de az egyik legfőbb ellenzője volt az oroszellenes európai szankcióknak. Legutóbbi nyilvános kampányában az ukrajnai EU-csatlakozás ellen, amelyben az európai adófizetők “magas költségeiről” beszélt, még távolabb került a többi uniós partnerétől.
A hivatalos magyar narratíva veszélyesen közel áll az orosz narratívához, különösen azokhoz, amelyek egy jövőbeli Ukrajna felosztását vetítik előre, ahol a terület egy része szomszédos országok, például Lengyelország vagy Magyarország irányítása alá kerülhet. Bár Budapest hivatalosan nem nyilvánított területi igényt.
Diplomáciai eszkaláció és regionális következmények
A kölcsönös diplomaták kiutasítása példátlan eszkalációt jelent, ami kétségbe vonja a bizalom helyreállításának bármilyen rövid távú lehetőségét. A nagykövetségek felhasználása állítólagos hírszerző tevékenységek fedőszerveként csak tovább bonyolít egy olyan kapcsolatot, amelyet már eddig is vétók, provokatív nyilatkozatok és történelmi bizalmatlanság jellemeztek.
Stratégiai szempontból ez a válság egy tágabb repedés jele Európa keleti szárnyán. Az oroszországgal szembeni közös politika hiánya, az európai multilateralizmus megkérdőjelezése egyes tagállamok részéről, valamint a belső nacionalizmus felhasználása illiberális vezetők, mint Orbán megerősítésére, egyre inkább töredezett uniós képet fest.
A magyar kémkedés leleplezése, ha igazolódik, nemcsak Ukrajna elleni ellenséges cselekedet, hanem fenyegetést jelent az EU és a NATO belső kohéziójára is. Amikor az egyik szövetséges destabilizáló szereplőként lép fel, a védelmi blokk szilárdsága nem az ellenségek ereje, hanem a válságokkal egyre jobban kitáguló belső repedések miatt gyengül.
Jelenleg még korai megmondani, hogy ez az epizód végpontot jelent-e Kijev és Budapest kapcsolatában, de egyértelmű, hogy a diplomácia már nem elég a történelmi sebek és az eltérő politikai ambíciók elfedésére. Magyarország, amikor a magyar identitás védelmére hivatkozik, ami a geopolitikai opportunizmushoz közelít, és Ukrajna, amikor egyedülállóan harcol egy többfrontos háborúban – katonai, diplomáciai és most már hírszerző téren is – egy olyan harcot vív, amelynek hatása messze túlmutathat a saját határain.
E viharban az EU-nak el kell döntenie, hogy tűri-e saját soraiban azokat a viselkedéseket, amelyek nemcsak az ukrajnai szolidaritást, hanem az európai projekt alapját képező együttműködés és kölcsönös bizalom alapelveit is aláássák. @mundiario
